El nem tudom képzelni, hogyan tudja ebben a lassan leereszkedő félsötétben a tetőléceket szögelni az az ember ott a szemközti utcában. Már vagy egy hete követem szemmel, ahogy egy épülő házra rákerül minden, ami a tetőt alkotja, beleértve a kémény építését is. Csak azóta látom, mióta a tetőnél tart az építkezés, mivel a házfalakat eltakarják előlem a fák, bokrok. A tetőborítás alatti szigetelőfólia fele már tegnap óta fenn van, ma egész nap a keresztléceket ácsolta és most is kopácsol, tegnap ilyenkor is fúrt-faragott, sőt tegnapelőtt még kilenc óra körül is, amikor már tényleg szinte teljesen sötét volt. És mindig egyedül dolgozik, beszéd soha nem hallatszik, ő sem szól le senkinek és neki sem szól fel senki. Univerzális szakember.
2 megjegyzés:
kiskorom óta szátjtátva, csodálva bánultam azt, aki a két kezével valamit létrehoz...
Ezt a szorgoskodó típust magamban „csinálós ember”-nek szoktam hívni. Nem pejoratív szándékkal, csak arra utalva, hogy valamit mindig muszáj tevékenykednie, ezermesterkednie. Szívós, céltudatos fajta. Én sajnos nehezen törődök bele, hogy valami ne készüljön el egy nekibuzdulásra. Miközben belátom, hogy egy házat nem lehet felhúzni egy műszak alatt, legalábbis normális esetben nem.
Megjegyzés küldése