Helyszín a városi könyvtár, szabadpolcos terem, egyik felében olvasói asztalok és székek, némelyek épp válogatják a kikölcsönözni vágyott könyveket, mások folyóiratokat olvasgatnak. Tehát itt elvileg csendnek kéne lenni, ugyebár. Plázacica kinézetű ifjú hölgy bebilleg és épp válogatna a polc előtt állva, amikor megszólal a telefonja. "Halló... szia, drágám! Most itt vagyok a könyvtárban... igen, még benézek a manikűrösömhöz (sic!), aztán meg megyek a szitibe (sic!) ... jó, nekem nem baj, eltolhatjuk pár nappal, csak tudod, olyan random (sic!) volt ez az egész... igen, azért gondoltam, de nem baj, akkor majd hívjál! Jól van, na vigyázz magadra, puszikállak!" (a többi is, de a kiemelt részek garantáltan szó szerinti idézetek, a szerk.)
És mindezt teljes hangerővel, kopogós tűsarkain ütemesen le-föl róva az utat a két polc között. Nem mondom el, miket gondoltam az alatt a másfél perc alatt, de szerencsére sosem voltam híve az erőszaknak. Pedig lettek volna ötleteim. :(
Nesze neked, kultúra és tudomány szent csarnoka.
(A leány egyébként két perc múlva távozott anélkül, hogy bármit kölcsönzött volna. Gondolom, nem talált egyéniségének megfelelő, színvonalas irodalmat.)
És mindezt teljes hangerővel, kopogós tűsarkain ütemesen le-föl róva az utat a két polc között. Nem mondom el, miket gondoltam az alatt a másfél perc alatt, de szerencsére sosem voltam híve az erőszaknak. Pedig lettek volna ötleteim. :(
Nesze neked, kultúra és tudomány szent csarnoka.
(A leány egyébként két perc múlva távozott anélkül, hogy bármit kölcsönzött volna. Gondolom, nem talált egyéniségének megfelelő, színvonalas irodalmat.)
12 megjegyzés:
Agyrém.
Meg aztán frissen lakkozott körömmel hogy is lehetett volna lapozni később!:-)
Még megsérül a körömlakk. Vannak ám fontossági sorrendek az életben!!!
Még olvastán is kinyílik az ember zsebében a bicska! Pedig én is szelíd vagyok, mint egy bárány...
És tudjátok, az a baj, hogy nincs, aki rászólna az ilyenre (ha már magától nem érzi, mit lehet és mit nem). A könyvtárosok a szomszéd teremben vannak a pultnál, de ha ugyanabban a teremben lennének, akkor sem szólnának. Mintha legalábbis attól kéne félni, hogy emiatt majd nem jön többet könyvtárba. A volt munkahelyemen is csak egyetlen kolléganő volt, aki időnként "helyretette" az olvasókat (főiskolás és egyetemista fiatalok voltak, nagyon is rájuk fért a nevelés, sajnos) - a legszebb, hogy a többi kollégája őt tartotta ezért hülyének.
Valahogy újabban sehol senkire, se gyerekre, se felnőttre nem szokás rászólni, ha helytelenül viselkedik. Pedig időnként nem ártana. :(
Az az érzésem, hogy az ilyen emberek azért viselkednek így, mert nincsenek is tisztában azzal, hogy hol hogyan kell viselkedni!!
Ha a munkahelyemen dolgozom, én bizony "beszólok", vagyis inkább csak nézek, és kifelé mutatok az ajtóra. Ha ez nem elég érthető, halkan és kíméletlenül röviden azt mondom, hogy: "menjen ki!". Szelíd, mindig mosolygós és kedves vagyok, az igaz,de van egy határa:)
Ha más, nyilvános helyen, akkor már a szituációtól függ. De ha mindenki szólna, merne, talán lehetne változtatni? Bár a bunkóságot,mert a cicamicás is az, ugyan nem törölhetjük el, remek a táptalaj erre manapság..:((( De könyörgöm, legalább könyvtárban, templomban, múzeumban,színházban, (a moziról már letettem) stb. vissza lehetne szorítani az effélét?!
Nevelni nehéz és fáradságos. Könnyebb legyintéssel elintézni. Ha a szülő lemond erről a szerepről, ki vegye át a helyét? Az iskola? A tanár is azt mondja: "nem ezért kapom azt a kevés pénzt!" Az eredmény: lassan dzsungelben találjuk magunkat, vadon nőtt emberek között, ahol az erősebb az úr...
Ez a probléma mindenütt létezik.
Jaj, ötvenvalahány éves koromig én is kopogós tűsarkakon jártam. Mindenhova. Könyvtárba is :(
Önmagában a tűsarok, az lett volna a legkisebb probléma ezzel a leányzóval. :) Azon is lehet úgy közlekedni, hogy ne zavarjon mást.
Megváltoztatok az értékek, illetve elvesztek, leesett a szinvonal - világszerte, higyjétek el. Amióta nálunk kávézó nyilt a könyvtárban (belül, néhány méterre a pulttól!) és be lehet hozni bármiféle kaját - feladtam. A vezetés hozzállása ilyen: első a diák (főleg a fizetős tengerentúliak, az ázsiaik,azok meg honnan tudnák milyen a viselkedés egy ilyen helyen.) A könyv sincs már sok, kitettek 300 ezret helyi és külső raktárokba, kell a hely a több komputernek, tanulószobának. Tiz évet adok, s csak önkiszolgáló kölcsönző gépek lesznek (már 5 van belőlük) és online kérdezek-felelek, személyzet nem is kell (talán a takaritók a kaja maradékok miatt:o)
Kanga, itt is ez megy a nagy könyvtárakban, a könyvtár már mindennek kinéz, csak könyvtárnak nem. Itthon szerintem elsősorban azért alakult így, mert az utóbbi 10-20 évben a könyvtárak kénytelenek elkeseredett harcot vívni egyáltalán a létükért, azért, hogy folyamatosan mutassák egyrészt, hogy szükség van rájuk (van látogatottságuk), másrészt pedig, hogy tudnak minél sokszínűbb szolgáltatást nyújtani a látogatóiknak. A hagyományos működés az ma smafu, önmagában az már nem indokolja egy könyvtár létét, hogy olvasó jön, keres, megtalál, megkap. Kultúrát adni - ez ma kevés, csinnadratta legyen, szolgáltatások, előadások, tábor-szervezések, rafinált ötletek. :(((
Miután elköltöztették a keresztúri könyvtárat a suliból a kastélyba, elmentem megnézni. Nagyot csalódtam, sokkal kisebb lett,a könyv kevesebb, az új könyvek kölcsönzési ideje rövidebb, s sokat csak előrendeléssel lehet (persze pénzért) megkapni.
Megjegyzés küldése