Nyaralási élmények, cseppenként adagolva I.
Például mindjárt itt van egy múzeumi eset. Körülbelül 5 óra 10 perckor léptünk be az óvárosi utca patinás épületének kapuján és járultunk a portásfülke elé, mely egyúttal jegypénztárul is szolgált. Portás-pénztáros bácsi közölte, 6-ig vannak nyitva, mire megkérdeztük, hogy ez alatt meg lehet-e nézni a kiállítást. "Hát... nem tudom..." - felelte aggodalmaskodó arccal, közben a fejét csóválta és egyértelműen azt próbálta érzékeltetni, hogy nem, nem, ennyi idő nem elég. Majd hozzátette: "Egyébként is a teremőrünk ma hivatása magaslatán áll..." - szavait kísérő szemforgatásából és grimaszaiból pedig arra lehetett következtetni, hogy nevezett teremőr a mai nap folyamán már több látogatót minimum életveszélyesen megfenyegetett és az élő fába is beleköt, mert rossz napja van. De mi ennek ellenére sem hátráltunk meg, kértünk két belépőt és a veszéllyel dacolva elindultunk az emeletre. Még utánunk szólt: "Tessenek fölmenni a lépcsőn és ott majd már jön a teremőr!"
Ez már elég fenyegetően hangzott, de mi hős amazonokként fölkaptattunk a lépcsőkön és minden falszöglet előtt fel voltunk rá készülve, hogy valahonnan elénk lép a rettegett teremőr - aki, mint tudjuk, ma hivatása magaslatán áll - és akkor lesz nekünk haddelhadd, inzultálni fog, sőt az is lehet, hogy tettlegességre vetemedik, az ember sose tudhassa, ugye. De nem jött senki, sőt látogató se volt rajtunk kívül, úgyhogy szépen végigjártuk az összes termet, minden tárlót áttanulmányoztunk (persze hogy nem kellett hozzá egy óra), majd mint aki jól végezte dolgát, lementünk a kapualjba és el akartunk köszönni portás-pénztáros bácsitól, aki megkérdezte, mindent láttunk-e, mondtuk, igen, az emeleten mindenhol voltunk. Kiderült, hogy az alsó szinten is van még látnivaló, ott vannak a bemutató tárnák az őskori bányászattól kezdve a modern korig. Hát jó, elindultunk lefelé, közben persze azon vihogtunk, hogy na majd most, most ugrik elénk valamelyik tárnából a lesben (no és persze hivatása magaslatán) álló teremőr. De nem, egy fia teremőr sem ugrott ki sehonnan, végignéztünk mindent, majd távoztunk. És persze aznap este bőven volt min nevetnünk, mert elég volt csak annyit kiejteni, hogy hivatása magaslatán áll, és máris elszabadult a pokol.
De tényleg, vajon hova lett a teremőr? És milyen az, amikor nem áll hivatása magaslatán?
Legközelebb pedig (vagy valamikor egyszer) elmesélem az öreg Haller történetét, mely kizárólag a fantázia szülötte - mármint nem az öreg Haller, hanem a történet. Addig csak izguljatok.
Például mindjárt itt van egy múzeumi eset. Körülbelül 5 óra 10 perckor léptünk be az óvárosi utca patinás épületének kapuján és járultunk a portásfülke elé, mely egyúttal jegypénztárul is szolgált. Portás-pénztáros bácsi közölte, 6-ig vannak nyitva, mire megkérdeztük, hogy ez alatt meg lehet-e nézni a kiállítást. "Hát... nem tudom..." - felelte aggodalmaskodó arccal, közben a fejét csóválta és egyértelműen azt próbálta érzékeltetni, hogy nem, nem, ennyi idő nem elég. Majd hozzátette: "Egyébként is a teremőrünk ma hivatása magaslatán áll..." - szavait kísérő szemforgatásából és grimaszaiból pedig arra lehetett következtetni, hogy nevezett teremőr a mai nap folyamán már több látogatót minimum életveszélyesen megfenyegetett és az élő fába is beleköt, mert rossz napja van. De mi ennek ellenére sem hátráltunk meg, kértünk két belépőt és a veszéllyel dacolva elindultunk az emeletre. Még utánunk szólt: "Tessenek fölmenni a lépcsőn és ott majd már jön a teremőr!"
Ez már elég fenyegetően hangzott, de mi hős amazonokként fölkaptattunk a lépcsőkön és minden falszöglet előtt fel voltunk rá készülve, hogy valahonnan elénk lép a rettegett teremőr - aki, mint tudjuk, ma hivatása magaslatán áll - és akkor lesz nekünk haddelhadd, inzultálni fog, sőt az is lehet, hogy tettlegességre vetemedik, az ember sose tudhassa, ugye. De nem jött senki, sőt látogató se volt rajtunk kívül, úgyhogy szépen végigjártuk az összes termet, minden tárlót áttanulmányoztunk (persze hogy nem kellett hozzá egy óra), majd mint aki jól végezte dolgát, lementünk a kapualjba és el akartunk köszönni portás-pénztáros bácsitól, aki megkérdezte, mindent láttunk-e, mondtuk, igen, az emeleten mindenhol voltunk. Kiderült, hogy az alsó szinten is van még látnivaló, ott vannak a bemutató tárnák az őskori bányászattól kezdve a modern korig. Hát jó, elindultunk lefelé, közben persze azon vihogtunk, hogy na majd most, most ugrik elénk valamelyik tárnából a lesben (no és persze hivatása magaslatán) álló teremőr. De nem, egy fia teremőr sem ugrott ki sehonnan, végignéztünk mindent, majd távoztunk. És persze aznap este bőven volt min nevetnünk, mert elég volt csak annyit kiejteni, hogy hivatása magaslatán áll, és máris elszabadult a pokol.
De tényleg, vajon hova lett a teremőr? És milyen az, amikor nem áll hivatása magaslatán?
Legközelebb pedig (vagy valamikor egyszer) elmesélem az öreg Haller történetét, mely kizárólag a fantázia szülötte - mármint nem az öreg Haller, hanem a történet. Addig csak izguljatok.
5 megjegyzés:
Hahahaha! Hát, ez nagyon jó!!!!! Itt ülök egymagamban, és hangosan hahotáztam, amíg elolvastam.
:-)))))))
(De vajon hol volt a teremőr?)
Minél többször elolvasom, annál jobban élvezem, és szinte látom magam előtt az egész jelenetet. Ezentúl, ha rossz kedvem lesz, mindig ezt fogom olvasgatni. :-)))
Jöhet a következő beszámoló!
Ebben a múzeumban a pénztáros szintén a hivatása magaslatán teljesített. Végül is ott volt, ahol lennie kellett.
Borzongok, vajon mi történhetett a rejtélyes teremőrrel? :))))
...hát biztos olyan "magaslatban" volt, hogy nem is láttatok el odáig!:)
Vannak teremőrök, akik tényleg a hívatásuk magaslatán állnak jó értelemben: pl. a szombathelyi Smidt magánmúzeumban.
Várom a további beszámolót.
Megjegyzés küldése