A közös blogunkban Flora említett egy játékot, amit ők puskázásnak neveztek, nekem pedig rögtön beugrott, hogy persze, hiszen ezt én is ismerem... igaz, csak elbeszélésből és leírásból, mert nem a magam, hanem apám gyerekkorából. Mégpedig évekkel ezelőtt Irén néném mesélt róla egyszer levélben, amikor Apu élettörténetét szerkesztgettem, írogattam és ahhoz kértem tőle, mint hitelesen emlékező kortárstól adalékokat.
Most hát előhalásztam a 11 évvel ezelőtt érkezett levelet, íme, így írta le apám húga, hogyan játszották Bácskában azt a bizonyos játékot valamikor a múlt század első felében:
"... Most még leírom azt a sáros játékot, de nehogy kipróbáld, mert olyan leszel, mint a malac. Nekünk is tiltották, igaz, hogy leginkább a fiúk csinálták. A kocsiútról szedtek kb. két marék sarat, azt nagyon meggyúrták, hogy jó puha legyen, azután olyanra formázták, mint a fánkot, a közepébe mélyedést csináltak és abba bele is köptek. Azt mondták "kukukk, kukukk, palánta, akkorát szólj, mint a város puskája!" és a földhöz vágták. Elképzelheted, milyenek voltak a gyerekek, de még a közelben állók is!"
4 megjegyzés:
Igen, pontosan erről van szó! Arra én nem emlékszem, hogy sárosak lettünk volna tőle (pedig biztos!), csak az maradt meg, hogy mekkora élvezet volt!
Azt mondja az én uram, Ószentivánon (Szabadkától nem messze) az ő gyerekkorában csapdosták a sarat, szólt is nagyokat attól, hogy kődarabot tapasztottak körbe a sárral, a követ kis lyukon kibújtatták, és az így kialakított üreggel lefelé vagdosták az útra a hangos fegyvert. A ráolvasást nem gyakorolták, mint délebbre, ugye.
Hát így marad meg (egy darabig) olyan játék, amit ma már valószínűleg senki sem játszik, de mi még itt beszélgetünk róla. :)
Rendes, igazi gyerekek ma is képesek lennének ilyet játszani :) Csak már nem tudnak róla szegények. Azt meg kétlem hogy a mi blogunkba járnának olvasgatni:)))
Megjegyzés küldése