Azért mégse éltem tán hiába, legalábbis ha azt tekintem, hogy világítanak az utcai lámpák, yesss! A huszonegyedik század második évtizedében még egy heti kitartó telefonálgatás se kellett ehhez (á, csak múlt szerdától kezdve minden este, bagatell). Tegnap már azt mondtam a kisasszonynak, hogy ez egy város, nem tanya. Na de mindegy, spongyát rá, ma este már van, van közvilágítás, el se hiszem.
Én pedig már akárhová nézek a lakásban, minden tárgyról csak az jut eszembe, hogy hogyan fogom majd becsomagolni. A szekrényben a kiszedett polcok helyén pedig bezsákolt cuccok állnak. És méretekkel, szélességgel-hosszúsággal-magassággal álmodom. Úgyhogy épp ideje költözni, a visszaszámlálás elkezdődött, gondolatban már vágom a centit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése