2012. február 27., hétfő

Megesik, hogy egy író-olvasó találkozó nem kizárólag a meghívott vendégek miatt figyelemreméltó, de a közönség is megér egy külön tanulmányt. Nem tudom, csak nekem tűnt-e föl, de meglepve tapasztaltam, hogy a vendégek igazán szellemes szófordulatai, tréfás történetei a közönségnek csak egy töredékéből váltottak ki nevetést, a többiek merev arccal bámultak és még csak spétreakció sem volt, tehát másodpercekkel később sem nevettek. Ezt egyébként már máskor, más helyen is észrevettem és elég szomorú tünetnek tartom.
Amit viszont a mellettem ülő nő művelt, az már más kategória. A hölgy ugyanis, amint elhelyezkedett és ölébe gyűrte kabátját, sapkáját, táskáját, elkezdett valami papírköteget tanulmányozni. Közben a rendezvény kezdetét vette, de ő csak olvasott, ezt akkor is "láttam", ha nem fordultam arrafelé. Aztán pár perc múlva odanéztem és azzal az egyetlen pillantással is felfogtam, hogy valamiféle dossziéba gyűjtött orvosi leleteket böngészget és ezt folytatta az elkövetkező 25-30 percben is, fel sem tekintett, csak olvasott. Amikor ezzel végzett, kihalászott a táskájából egy gyógyszeres dobozt, kiszedte belőle a tájékoztatót és széthajtogatta... a gyárilag sokrétűre összehajtogatott papír zizegett, susogott, ekkor már diszkrét sóhajok hangzottak mögöttünk, az előttünk ülők pedig ugyancsak diszkrét féloldalas hátrapillogásokat lövelltek a hölgy felé. Én magam - pedig a Zanyukámék úgy neveltek, hogy nem illik bámészkodni - néhányszor nyomatékosan arrafelé fordultam egy-két másodperc erejéig, hátha észreveszi magát... de nem, ő semmit sem vett észre, teljes figyelmét lekötötte a használati utasítás. Ezzel el is telt a következő negyedóra. Volt egy pillanat, amikor a közvetlenül előtte ülő nő hátranézett, - úgy látszik, ekkor fogyott el a türelme - felállt és átment a terem másik felébe.
Amikor a hölgy a papirost gondosan, zizegve-susogtatva összehajtogatta és visszahelyezte a dobozba, arra gondoltam, ne adja a Magasságbéli, hogy még egy kiolvasni való nyomorult gyógyszer legyen a nyüves táskájában, mert ha azt is előszedi, akkor rászólok és naná, hogy nem lesz természetes a mosolyom. Ekkor volt háromnegyed hét, ergo, 45 percet töltött egy író-olvasó találkozón azzal, hogy fel sem tekintve, a két költővendégről tudomást sem véve, se-lát-se-hall-Dömötörként kiolvasta az orvosi rendelőből hozott leleteit, valamint a frissen kiváltott új gyógyszerének betegtájékoztatóját. De úgy látszik, kifejezetten ezért jött, mert ekkor felnyalábolta kabátját-sapkáját-táskáját, felállt és távozott. A környező ülőhelyekről a megkönnyebbülés sóhaja követte lépteit. Már nem kérdeztük magunkban azt sem, hogy vajon miért jött ide, a lényeg, hogy elment.
Hát... nagy az a bizonyos állatkert, és alacsony a kerítés.

5 megjegyzés:

klaribodo írta...

És kik voltak a költők?

Névtelen írta...

@akimoto:Na igen, épp ezt kérdeztem volna én is:)
rhumel

Samu írta...

Én meg azt akartam megkérdezni, hogy vajon miért ment oda az a papírokkal zörgő, olvasó nő. De azután rájöttem: melegedni. :-))

Ági írta...

Baranyi Ferenc és Czigány György.
Jó kérdés, Samu. :)

idamama írta...

Pofavizitet tarthatott valami okból, hogy elmondhassa: Ott voltam.