Ma végre vettem a fáradságot és megnéztem, mit írnak az új helyesírási szabályzatról. Annyit így elsőre is meg tudtam állapítani, hogy egy dolognak biztosan örülök: ezentúl egybeírunk sok olyan szókapcsolatot - például egy csomó raggal jelölt határozós kapcsolatot - melyek nekem eddig is egybeírva lettek volna logikusak, de ha egybeírtam, helytelenül írtam. Na, ezután nem kell annyit gondolkoznom, az csak jót tesz nekem. :)
A másik már nem pozitív észrevétel és ezen a cikkíró is fennakadt, de én is: hogy ha valami szabályzatnak neveztetik, akkor miért használják benne sok helyen az ajánlatos és a helyesebb kitételeket? Egyébként is a nyelvészeknek ez a lassan már mindent megengedő hozzáállása régóta nem tetszik, most pedig egyenesen támogatják a nyelvromlást, amikor ki is mondják, hogy sok szabályt a nyelv alakulásához igazítva alkottak meg. Kösz' szépen, hadd romoljon tovább most már legálisan az az édes anyanyelv. :(((
5 megjegyzés:
A legkülönösebb foglalkozások egyike a nyelvészé. Nehezen látom be, hogy mivel foglalkozik napi 8 órában. Balázs Gézáról tudom, sok mindent vállal, s munkáiról elég részletesen tájékoztat is. Ő csakugyan elfoglalt lehet. De még oly sokan?
A nyelvhelyesség kérdésének szigorúsága, illetve lazasága országonként eltérő. az olaszok még lezserebbek, mint a mieink. A franciák - tudomásom szerint - nem, sőt.
Nem volna baj, ha a szabályalkotó hajlandóságukat visszafognák. Amit értettünk tegnapig, máig, érteni fogjuk holnap is.
Ezidáig óvatosabban, Helyesírási tanácsadó szótárnak nevezték a tizenvalahány kiadást megért gyűjteményt. Most központosított hatalmat kapott az anyanyelvünk használatát szabályozó testület is?
A nyelvészeti tanszéken anno minden munkatársnak érdekes és hasznos tudományos feladata volt, nem mondanám, hogy nem volt mit csinálniuk. Annyi kutatómunka, cédulázás, egyeztetés, elméleti és gyakorlati feladatok megoldása, tudományos kötelezettség foglalta le az idejüket. A nyelvtudomány művelése ma sem lehet másmilyen.
Két szélsőség között lavíroz a nyelvészet. A mindent szabályozzunk le, és az „elég, ha megértjük egymást” között. A sűrű változtatás elbizonytalanít. Két példa: Dolgozatomban korosztállyal idősebb tanárnőnk kijavította az általam mindig-nek írt szót mindíg-re. Ő még úgy tanulta. Fiam dolgozatában kijavították a poszthumuszt posztumuszra. Joggal, ma úgy írják. De korábban az előző volt a helyes.
Ma lélegzik, korábban lélekzik, ma csak szőlő a helyes, gyerekkoromban még a szöllő is elfogadott volt hivatalból.
A Helyesírási tanácsadó szótárnak nem tudom, hányadik kiadása él éppen, de ez most más, ez A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása lesz. Úgyhogy ennek nem tanácsadásnak vagy javaslatnak kell lennie, hanem betartandó normát kellene elénk állítania.
Csak érdekességképpen mondom, hogy a legelső szabályzatnak 1832-ben még az volt a címe, hogy A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai - élmény olvasni, foglalkoztam vele még boldogult kutató koromban, fénymásolatban meg is szereztem persze.
Ági, de jó, érdekes munkád volt!
Megjegyzés küldése