Ismeretlen, teljes mértékben lappangó fotók kerültek elő a képesdobozból. Annyira ismeretlenek, hogy papírkép nem is volt róluk, csak kis sötétszürke negatív filmkockák. Gondoltam, azért biztos, ami biztos, alaposan átvilágítom én ezeket, mielőtt kidobnám. Azért arra nem számítottam, hogy találok köztük néhány sosem látott képet, de próba-szerencse alapon betettem a szkennerbe, hogy ott jobban lássam. És csodák csodájára nemhogy átvilágította, hanem egyből pozitív képet csinált belőlük! Így derült fény - szó szerint - többek közt erre a két fotóra:
A következő képen a piros kardigán (igen, piros volt!) kicsit még nagy rám, ami csak az ujja ráncolódásából látszik. De két év múlva, másodikos koromban még mindig azt hordtam, mert összetéveszthetetlenül abban fényképeztek le az iskolai fotózáskor. Addigra belenőttem. Valamint felhívom a figyelmet a szolíd eleganciájú flórharisnyára is.
De számomra a legnagyobb meglepetést a következő kép szerezte, mert egész kicsi koromból ugyan elég sok fényképem van, de valahogy abból az időszakból, amikor ekkora és ilyen voltam, nem maradt egy sem.
Élmény volt, amikor a szkenner erős lámpája előtt egyszerre csak megjelent ez a kép: az ablakban ülök, Anyu jobboldalt az ablakfélfa mögött áll (nem volt szívem levágni őt a tökéletesebb képszerkesztés kedvéért ), de tessék megnézni azt a cipőt! Mikor láttunk utoljára ilyen cipőtalpat? Igen, kérem, vasalt sarok, vasalt orr. Ma az ilyen sarok- és orrvasakat múzeumban mutogatják, például Putnokon. Ahogy látom, elvétve még most is lehet kapni, bár alig hiszem, hogy a cipészek tömegei alkalmaznák.
8 megjegyzés:
Meg a viszonylag kortársak számára is fontosak. Akkortájt, amikor ezek a fotók készültek, lassabban változott a gyerekek viselete.
Ágika kis tündér mindegyik fényképen.
Ó, azok a flórharisnyák! A ráncolódós flórharisnyák...
Nem is tudom, voltak-e más színben, mint fehérben és barnában, legalábbis az itthoni készlet ebből állt.
Igen, néha kellenek olyan bejegyzések, amik a szerzőnek adják leginkább az örömet. Ez azért át is süt rajtuk :)
Hát igen, én is mindig arra gondolok, hogy milyen ééédes! Csak aztán felnőtt. :)
A flórharisnya kényelmetlen műfaj volt, és ráadásul ezek tényleg harisnyák voltak, nem ám harisnyanadrágok! Na ettől volt igazán kellemetlen viselet, mert harisnyagumi vagy harisnyatartó dukált hozzá, egyik rosszabb, mint a másik.
Ágika igenis nagyon felismerhető (legalábbis amikor utoljára láttuk egymást)!
Ötletet adtál a negativok láthatóvá tételére, kipróbálom, kb. egy tonnányi vár rám... Nem tudom, a diapozitívekkel is működik-e, mert abból még több van...
A cipővasak!... nem lehetett csak úgy észrevétlenül jönni-menni...
...ugyanilyen fa babakocsim volt nekem is. Már teljesen el is felejtkeztem volna róla, ha nem látom meg itt Nálad.
Nagyon aranyos és csinos kislány voltál. Hogy imádtam volna, ha ilyen hajfonataim lehettek volna nekem is. Az én hajamat mindig levágatta édesanyám, mihelyst a fülem alá nőtt. Azért középen mindig akkora maradt, hogy egy nagy szalagot bele lehessen kötni. A mai gyerekek már biztosan nem egyeznének bele ilyen hajviseletekbe.
(Én is kopogtam az elöl-hátul vasalt magasszárú cipőimben.)
Rózsa, ha olyan a szkenner, hogy diaszkennelésre is képes, akkor tud diapozitívot is. Az ilyeneknek van a tetejébe beleillesztve úgynevezett diafeltét, egy jellegzetes műanyag keret, abba kell tenni a filmtekercset, illetve a keretek nélküli diakockákat. Fogalmam sem volt, hogy negatívot is tud, csak kipróbáltam, kicsit trükközni kellett, de végül sikerült.
Éva, csak arra emlékszem, hogy ha másnap valami ünnepélyes alkalom volt, akkor előző este Anyu újságpapírból vágott csíkokra (!) csavargatta föl a bevizezett hajtincseimet, amitől aztán reggelre szép loknis lett. Vagy copfba fonta, és természetesen mindkét esetben elengedhetetlen volt a színes masni. :)
elvagyok képedve, ilyen csodát tud a szkenner, elő a negativjaimmal! :) (ja előbb be kell kötnöm a szkennert az újabb gépemhez :(
Én is örömmel és meghatottan nézem őket :)
Megjegyzés küldése