A vasutas ember, világító zöld mellényben, az alatt pedig vastagon felöltözve pár napon belül már másodszor ballag itt a sínen. A múltkor Tatabánya felé haladt, most pedig az ellenkező irányba. Micsoda munka ez, el sem tudjuk képzelni, nem? Megy, lépdel talpfáról talpfára - akarom mondani, betonról betonra, merthogy a talpfa már rég nem fából van - és figyeli, van-e valahol valami gond, javítani való, ami említésre érdemes és megoldás után kiált. Ellenőriz. Elgondolkodtam, vajon hol lesz ma az útja vége? Mikor jár le a munkaideje? Meddig kell eljutnia, hogy ott aztán fölvegye egy szerkocsi? Vagy a legközelebbi állomásig megy? Az nem lehet, mert abban az irányban, amerre most gyalogol, tíz kilométerre van a következő vasútállomás.
Minden jót, szaki, aztán vigyázz, ha jön a vonat! :)
Minden jót, szaki, aztán vigyázz, ha jön a vonat! :)
3 megjegyzés:
Jó kis "pillanatfelvétel", örülök, hogy visszajön az írókedved, Ági!
Kényszerítem magam, hogy naponta írjak valamit, így legalább pillanatfelvételekre vagy egy-egy gondolatra futja. :)
Majd ha már kijárok a házból, akkor lesznek más élmények is, de míg ki nem tavaszodik, addig ebből a szűk, ingerszegény környezetből kell merítenem (vagy a saját fejemből, nem tudom, melyikkel jár jobban a publikum, hehe :-) )
Jól járunk így is, úgy is!
Megjegyzés küldése