  | Régóta őrizgetem ezt a négy fortepanos képet. Az elsőn lányok ülnek, állnak a kőszegi MÁV Árvaházban egy nagy teremben délután, szilencium idején. Néhányan olvasnak vagy tanulnak, legalábbis úgy tesznek, mintha... mert valaki fényképez, tehát ez a szilencium nem olyan, mint más napokon. Némelyek kötögetnek vagy horgolnak - itt elöl az a bal szélső szemüveges például teljes odafigyeléssel dolgozik, míg a mögötte ülő matrózgalléros elnéz az ablak felé és a többiek is inkább forgolódnak, nézelődnek és nyilván sustorognak közben. Az első padsor üres, csak a hátul álló lányok aktatáskái hevernek az asztalokon. Nem hordanak egyenruhát, sem egyenkötényt, csak ez a két lány itt az első sorban a jobb szélen, csak rajtuk van egyforma blúz.Valaki állhat a számunkra láthatatlan jobb sarokban, nevelőnő, felügyelő, valaki, aki mond is éppen valamit, mert többen is odanéznek mosolyogva. A spaletták, ablakok tárva-nyitva, árad be rajtuk a délutáni napfény. És milyen nagyok ezek a lányok, tizenévesek, legtöbbjük közelebb lehet a húszhoz, mint a tizennégyhez. Csak egy sokkal kisebb lányka van köztük, hátul áll, talán testvére valamelyik nagynak. Van kép még a hálóteremről is, rengeteg ággyal, és van kép a betegszobáról, ütött-kopott éjjeliszekrényekkel, egyforma bádogbögrékkel, egyforma pokrócokkal és a négy beteg közül csak az egyik mosolyog a fényképészre. És látjuk az ebédlőt is, egyik termében a gyereklányok, a másikban a majdnem felnőtt nagylányok ülnek és várják az ebédet, Gyalult, csupasz asztalok, M.Á.V.-feliratú vizeskancsó és sok-sok bádogpohár. Nem tudhatom, az évek során szám szerint hány leány töltötte itt gyerek- és fiatalkorát az 1913 augusztusi avatóünnepség óta, csak azt látom, ami itt megjelenik: lányok, kicsik és nagyok, mosolyok, pillantások - és sorsok, megszámlálhatatlanul sok emberi sors. Ezeket merevítette néhány napsütéses délutáni pillanatba a fénykép valamikor régen, a múlt század húszas évei táján. |
(a képek forrása: fortepan.hu - Baráth Endre)
5 megjegyzés:
S azóta mindegyikből csak néhány csont maradt - vagy még talán az se, attól függ...
Hát igen, nekem is ezek szoktak lenni a legsötétebb gondolataim. Meg hogy vajon miért kerültek oda, és hogy min mehettek keresztül, mire az árvaház viszonylagos biztonságába bejutottak, meg hogy hány évesen kerültek be, pici korukban-e, vagy már tudatuknál lévő, emlékeket őrző kislányként - és hogy vajon mi lett belőlük, milyen életük lett, miután kikerültek onnan... szóval, sokáig lehet ezeket az arcokat nézegetni és töprengeni rajtuk.
A keresztanyám édesapja mozdonyvezető volt, a MÁV-internátus mellett laktak, a lakás is a MÁV révén került nekik sok más szociális juttatással együtt. Az árvaházban szerencsétlenül járt vasúti dolgozók árváit illetve félárváit gondozták, azért is van ennyi különböző életkorú kislány együtt. A MÁV sokáig volt "állam az államban", öreg cimbora, ahogy mozdonyvezető bácsinkat becéztük, szívesen mesélt a vasútról, a munkakörökről, emberekről.
A vasutasság tiszteletre méltó munka volt mindenki szemében és a MÁV-nál dolgozni nyugdíjas állás volt annak, aki "megbecsülte magát" - kivéve persze, amikor közbeugatott a mocskos politika, és például Trianon után valaki nem volt hajlandó letenni a jugoszláv államesküt, mint az én anyai dédapám. (Persze kirúgták, és élete végéig kegyelemkenyéren élt az egyik veje jóindulatából.)
Nagyon jók ezek a régi képek! Sajátos hangulatuk van. Szeretem az ilyeneket. Majd küldök Neked hasonlókat az Erzsébet Nőiskoláról. Azok is nagyon aranyosak, az 1900-as évek elején készültek. (Azoknak mondom, akik nem tudják: az Erzsébet Nőiskola utóda a mai Teleki Blanka Gimnázium. Abba a gimibe jártam és nagyon szerettem.)
Megjegyzés küldése