Szerintem az élet

Mi lesz ezekkel, ha én már nem leszek itt? - ezen tűnődtem ma este, amikor immár másodszor jelentettem be a nagyhatalmú elektromos szolgáltatónak, hogy biza' ismételten nincs közvilágítás az egész utcában, sőt ameddig a szem ellát, a másik utcában sincsen. Először tegnap este hívtam föl őket, minek következtében ma a délutáni sötétedés idején már világítottak a lámpák. Ám este nyolcra megint kialudt minden fény, ekkor telefonáltam másodszor. És fehéren-feketén ki is derült - mert az ügyeletes munkatárs leolvasta a gépéről, - hogy tegnap is én voltam az egyetlen, aki bejelentette a hibát. 

Csoda-e hát, ha azon morfondírozom, hogy tényleg, ki fog szólni ezután, hogy szereljék meg a közvilágítást? Szerintem a környékbeliek az idők végezetéig töksötétben botorkálnak majd, nemzedékek fognak felnőni így, az eon pedig soha nem tudja meg, hogy itt balkáni viszonyok uralkodnak. Mert nem tudja meg, ha mi nem szólunk, ezzel évek óta tisztában vagyok, mert épp egy ilyen hibabejelentés akalmával világosítottak fel róla. Ugyanis nincs semmiféle központi jelzőrendszer, ami  mutatná náluk, ha meghibásodik valamelyik településen a közvilágítás. 

Hát akkor botorkáljanak. Vagy... vagy mielőtt elköltözöm, kiteszek néhány oszlopra egy-egy tacepaót az eon hibabejelentő telefonszámával, odaírom, hogy ingyenes szám és ha fényt akartok, ezt hívjátok. Aztán majd eldöntik, akarnak-e fényt, vagy jó nekik a sötétség.

És még eszembe jutott valami: mondhatnánk a jelenségre, hogy közömbösség. De nem, ez nem jó ide, mert a közömbösség nekem olyasmi, amikor a valaki mást, másokat érintő ügy nem érdekli az embert, nem foglalkozik vele, legyint rá. Csakhogy az itt előforduló ügyek (lásd még a pár évvel ezelőtti rókaügyet több bejegyzésemben is) érintenek mindenkit, őt, őket, személy szerint az összes itt élőt. Nincs tehát igazán megfelelő kifejezésem a jelenségre. de akárminek is hívjuk, nem jó ez így, nagyon is nem jó.