2007. július 24., kedd

A hidegfront első adagja már elrohant felettünk fekete felhővel és széllel, valamint olyan kevéske esővel, hogy csak a legalsó lépcső lett valamicskét vizes, a többi száraz maradt - erre szokás mondani, hogy még a port se verte el. Most süt a nap, a hőmérséklet pontosan tíz fokkal kevesebb, mint volt, de ezzel még nincs vége, ahogy látom, a felhőknek van utánpótlása és a szél is süvít rendesen.
Különben pedig csend van, ingerszegénység van, lötyögés van. Mozzanatok, pillanatok, percnyi picike élmények, szóra sem érdemesek. Ilyenek például: miközben délelőtt a ruhákat teregettem, eltöprengtem a jobb oldali szomszédból kiszűrődő hangok felett, hogy vajon valóban szereti-e a szomszéd leányzó (25 éves) a hatvanas évekből visszacsengő dalokat? Mert olyanok hallatszottak, mint Cliff Richard és a Congratulations, de ez még hagyján, hanem utána Korda énekelte a Bocsánat, hogyha kérdem kezdetűt, melyet én is csak szélesen vigyorogva tudok hallgatni, annyira röhejes. Amikor ezek a köztudatban forogtak, neki még az édesanyja is kicsi gyerek volt, én pedig alig kezdtem serdülni, úgyhogy nosztalgiával nem indokolható a dolog, csak arra tudok gondolni, hogy szereti ezeket. Érdekes. Ugyanolyan érdekes, mint amikor arról szólnak a hírek, hogy a Szigeten micsoda őrjöngéssel ünneplik - ünnepelték - a fiatalok Uhrin Benedek bácsit vagy éppen a Korda-Balázs párost.
Tegnap este bezzeg nem volt csend. Bal oldalon sorakozó szomszédaim közt megint fellángolt a szerelmi dráma legújabb epizódja, ez ilyenkor mindig ordítozással (az utcán és a kerítésen át művelve), sírással, a legocsmányabb és legváltozatosabb szitkozódásokkal jár, sőt tegnap az egyik fél részéről felmerült a vonat alá ugrás lehetősége is (logikus, pár méterre van a pálya), épp jött is a vonat, de az illető a végén mégis visszakapaszkodott a töltésre - ugye, nem kell mondanom, mennyire elegem van már ebből? Pár hete tart köztük ez a cirkusz, csak az a baj, hogy kiteszik a placcra! Voltak már nagyjelenetek reggel nyolckor is, de leggyakrabban este kilenc után jön rájuk a rapli és akkor visszhangzik az utca. Hihetetlen, mennyire primitív emberek vannak a világon. És másnap emelt fővel járnak-kelnek, el se süllyednek szégyenükben sem ők, sem a velük együtt lakó szüleik. Na, ebből látszik legjobban, hogy valami nagyon nincs rendben nekik odabent a fejükben.

8 megjegyzés:

kacinka írta...

Hát, nem tudom, hogy lehetne őket nevelni kicsit. beszélni nem szoktál velük, ugye?

Ági írta...

Dehogynem, úgy viselkedünk, mint úriemberek, mintha nem hallanék semmit (és nem csak én hallom, hanem a többi szomszéd is). De azért azt mégse mondhatom nekik, hogy ugyan éljék már a magánéletüket a négy fal közt, ha erre maguktól nem jönnek rá.

Samu írta...

Kérem szépen, pontosítsuk csak azokat az időpontokat:
1. A "Congratulations" 1968-ból való, akkor írták és akkor lett második az Eurovíziós Táncdalfesztiválon.
2. A "Bocsánat..." pedig vagy az 1967-es vagy az 1968-as magyar táncdalfesztiválon volt. A kettő közül az egyiken, az egész biztos, csak most nem tudom kapásból, hogy melyiken.
(Emlékszel még a táncdalfesztiválok dalait tartalmazó füzetekre? Nekem még megvannak!
:-)))

Samu írta...

Utóirat: Nagyon szeretem a 60-as évek slágereit, Cliff Richardot különösen. Nagyon sok száma meg is van nekem. :-))

Anonymous írta...

Nem erre gondoltam,hanem valami kis lelki támogatásra inkább, de persze lehet, hogy nem te vagy az, akinek dolga van velük...
kc

Ági írta...

Tudod, Kac, hogy is fogalmazzak finoman ... ez nem egy "hagyományos" szerelmi kapcsolat és dráma, elég extrém, talán nevezzük alternatívnak, de legalábbis a másság fogalmába tartozónak. Én egyrészt konzervatív vagyok, másrészt meg csak hagyományos szerelmi kapcsolatokról vannak/voltak tapasztalataim. Úgyhogy végképp nem tudok nekik lelki támaszt nyújtani, sajnos.

Anonymous írta...

hmmm... így már nehezebb lenne...
de tán nem a "más kapcsolattal" kezdeném én se a beszélgetést.Lehet, hogy csak megkérdezném tőle, hogy hogy van, aztán esetleg, hogy nincs e kedve beszélgetni egyszer.
Talán... Hmmm. Mert biztos rossz neki(k) azért így.
(szakmai ártalom lenne? :-)) )
k.

Ági írta...

Nem lenne kedve beszélgetni. Egyiknek sem. Ismerem őket. Nem az a szint egyikük sem, hogy így meg lehetne közelíteni a lelküket.