Szerintem az élet

Dél körül kezdtem hívogatni a T-akármit, hogy tisztázzam velük, most akkor hogyan gondolják az én átállásomat másik dsl-csomagra. Mert jött már számla februárban, természetesen még a régi csomag díjáról, természetesen nem fizettem be (de ezt akkor meg is beszéltem velük), aztán jött számla egy kicsinyke összegről, ami nyilván valaminek a különbözete, csak éppen még a régi díjcsomag neve szerepel rajta, és végül jött számla ma is, naná hogy a régi csomag áráról, de ez most már fizetési emlékeztető címmel ellátva, megpendítve a büntit, hogy ha és amennyiben nem fizetek eddig és eddig, akkor a szolgáltatást megvonhatják és a visszaállításnak anyagi vonzata lesz. Na, menjetek ám ti... mondtam, és már tényleg tudni szerettem volna, mit is fizessek én akkor mostan? Mert hiába tudom, hogy igazam van, ha az egyik kéz, mely a régi számlát és a felszólítót állítja ki, nem tudja, hogy a másik kéz közben - jó lassan ugyan, de mégis - intézi az újat. Attól még simán lekapcsolhat engem a netről a régicsomagos kéz (mert ha egyszer beindul a gépezet, azt meg nem állítja semmi), aztán majd bizonyítsam be, hogy igazam volt.
Szóval, dél körül kezdtem őket hívni, ilyen azonosító, amolyan numerikus kód, behízelgő géphang, majd zene, zene és zene. Meguntam, kihangosítottam, jöttem-mentem, vasaltam, gombot varrtam, letettem a telefont, ebédeltem, újra tárcsáztam, azonosító, kód, géphang, már kottázni tudtam volna a várakoztató zenét, és végül úgy fél négy tájban élő ember szólalt meg a vonal végén. Utánanézett, megbeszéltük, biztosított róla, hogy a régi számla már visszavonva, minden rendben és előbb-utóbb majd kapok számlát az új előfizetésről is. Ami ugyebár február 9-dike óta él. Miért működik ez így nálunk, miért? Bocs', mit beszélek itt hülyeséget, még hogy működik, ugyan már.