Szerintem az élet

Volt még vagy tíz perc a busz érkezéséig, ezért leültem egy padra. Közben észrevettem, hogy a Spar felől közeleg az öreg V. (mert van fiatalabb V. is, a fia, aki egyébként az egyik háziorvos). Nem örvend nagy népszerűségnek a fia sem, de az öregről is tudja mindenki, hogy már fénykorában is nehéz természetű volt, ez pedig a kora előrehaladtával csak fokozódott. Kicsit nyugtalan lettem, mert jártában-keltében akit csak tud, leszólít és nyomja a szöveget, de gondoltam, ha szerencsém van, megúszom. Nem volt szerencsém. Mindenre el voltam készülve, de arra nem, hogy még le is ül mellém.
Itt faluhelyen az a szokás, hogy ha valahova érkezünk, köszönünk a másiknak ismeretlenül is: mise előtt a padsorba beülő köszön a már ott ülőknek, buszra felszállva köszönünk a vezetőnek, ház előtt elhaladva köszönünk az udvaron lévőnek - és ha egy padon már ül valaki, köszönünk és megkérdezzük, leülhetünk-e mellé. Nos, az öreg V. se nem köszönt, se nem kérdezett, hanem leereszkedett a padra, miközben majdnem ráült a szatyromra. Nyeltem egyet, de még mindig reménykedtem, hogy a többit megúszom. De nem. Csak pár percig bírta csendben, aztán felém fordult és az orrom elé tolt egy konzervet, amit akkor emelt ki a saját reklámszatyrából: "Most nézze meg, micsoda disznóság, ez a kis halkonzerv 500 forint! ilyen drága, ez szemétség!" - mondta felháborodva. Nehezen bár, de úrinő maradtam és nem mondtam azt, ami kikívánkozott belőlem, nevezetesen, hogy öregfiú, minek veszel Rio Mare tonhalat olívaolajban, bakker, de ha már volt erre ötszázad, akkor kussoljál és ne lobogtasd felháborodva - ehelyett azt mondtam, hogy "Tudja, nem az a baj, hogy ez ennyire drága, hanem hogy amit muszáj megvenni, az is nagyon drága, a kenyér, a tej, a liszt, meg minden más fontos élelmiszer." Az öreg V. nézett, aztán leesett neki, hogy én nem fogom vele karöltve siratni az ő ötszázát, amit kidobott erre az egyik legdrágább márkájú halkonzervre, ezután még közölte néhányszor, hogy szemét ez a világ, majd felállt, köszönt és elhúzott. Csak az a baj, hogy legközelebb elfelejti, hogy nálam nem talált szolidáris érzelmekre és megint okoskodni próbál, de majd ismét mondok neki valami nem sablonos választ, hátha leszokik rólam.
Ma egyébként ilyen napom volt, nem elég, hogy már eleve azért mentem be a faluba, mert sehogy se találtam a helyem (front jön, kisbolygó közelít, vagy napkitörés, akármi), de valahogy sorban megtalált mindenki, akinek épp ki kellett öntenie a szívét és épp nekem! Odafelé menet segítettem egy néninek leszállni a buszról a mázsás súlyú bevásárlókocsijával, erre a főtér teljes hosszában rámragadva panaszolta a sógornője viselkedését, örökség, sértődés, ilyesmi volt a téma. A boltban aztán végighallgattam egy teljesen ismeretlen asszony panaszát arról, hogy milyen drága a lekvár, de ez még hagyján, hanem a diétája kapcsán elkezdte taglalni az elég rettenetes betegsége részleteit is és eközben háromszor is megfogta a karomat, amikor el akartam köszönni tőle, kifejezetten sajnáltam is szegényt. És ezek után jött ráadásként az öreg V., na ő már igazán elkerülhetett volna. Rosszkor voltam rossz helyen.