Szerintem az élet

Ha még akarnék kulcsszavakat találni az elmúlt egy hétre, akkor ilyeneket mondanék, hogy óraátállításóraátállítás, szerelőszerelő, pénzpénzpénz.
Mert ez a téli időszámításra való átállás nekem minden évben napokig tartó szenvedést jelent. Más normális ember tavasszal panaszkodik, amikor átállunk a nyárira, hogy aszongya elveszítettünk egy órát, jajjaj, de nagyon hiányzik! Nekem meg olyankor semmi bajom, ellenben október végén, amikor úgymond nyerünk egy órát az átállítás éjszakáján, akkor vagyok bajban, mert nemhogy azzal az egy, hosszabb éjszakával nem tudok mit kezdeni, de utána még legalább egy hétig össze van kavarodva az egész ritmusom. Napközben hitetlenkedve nézek az órára, hogy még csak ennyi az idő? Este pedig végképp nem tudom, hogy most álmos vagyok-e vagy csak késő van, de ha lefekszem, nem bírok elaludni, reggel viszont sehogy se bírom magam életrekelteni. A múlt hét teljesen ennek a zavarodottságnak a jegyében telt, mostanra már valamelyest helyrerázódtam és amennyiben nem ébreszt föl a köhögés vagy a torokfájás, akkor már majdnem normálisan tudok aludni.
Szerelő pedig... hát az jött, kétszer is. Kezdődött azzal, hogy pénteken reggeltől 11-ig nem voltam képes befejezni az ebédkészítést, mert a tűzhelyen mindkét rózsa pár percenként elaludt. Szerencsére a gázt is elzárta a biztonsági kütyü, úgyhogy nagy baj nem történhetett, csak annyi, hogy az ebéd nem készült, nem és nem. Térültem-fordultam és látom, elaludt. Gyújtom, bejövök, kimegyek, odanézek, megint nem ég, ki tudja, mióta. Ez így ment, számtalan próbálkozással a végtelenségig. Tizenegy óra tájban, amikor a leves nagy kínnal ugyan már elkészült, de a zöldborsó még csak épphogy főni kezdett (volna), meguntam a csikicsukit és előhalásztam a szekrény mélyéről az évekkel ezelőtt nyugállományba helyezett villanyrezsót, mert láttam, így sose fogok ebédelni és azért ennyire nem vigyázok a vonalaimra, hogy megfosszam magam a tervezett zöldborsófőzeléktől. Aztán délután elcsíptem a majdnem-szomszéd szerelőt, aki hamarosan meg is jelent és szívós munkával kiderítette a bajok okozóját, valami kétféle izét kicserélt, egyebeket pedig beszabályozott, úgyhogy azóta főzhetek gázon, amennyit csak akarok. Viszont ha már ott volt, gondoltam, most lendületben vagyok, legyünk túl mindenen, ami úgyis szükséges (mert több pénzem hetek múlva sem lesz, oly mindegy már!) és a régóta tervezett egyéb munkákat is megbeszéltem vele, tehát jött ő kedden reggel is. Nagy élmény volt számomra a villanybojler vízkőmentesítését végignézni, mert azt sejtettem, hogy a fűtőszál némileg lerakódásos lehet, hiszen mióta ideköltöztünk, nem nyúlt hozzá senki (és úgy sejtem, azelőtt sem), de arra a látványra nem voltam felkészülve, ami fogadott, amikor a pasas kiemelte a cuccot. Nemhogy rá volt rakódva a csövekre a kő, de az egész úgy ahogy volt, gyakorlatilag benne állt a vízkőtömegben. A szerelő nem volt nagyon meglepve, ő már látott ilyet, de abban egyetértettünk, hogy épp ideje volt a tisztításnak. Amikor távozott, legalább három kilónyi vízkőtörmeléket hordtam ki a kádból, én ilyet még életemben nem láttam. A bojler most aztán tökéletes, mert egyébként nagyon jó készülék, a belseje is zománcozott és a világon semmi baja, csak hát két-háromévente tisztíttatni kell, ennyi az egész. Nem vagyok én hozzászokva a villanybojlerhez, mert életem nagy részét olyan lakásban töltöttem, ahol a fürdőkályha adta a melegvizet, így aztán fogalmam sem volt, milyen egy bojler belülről és mit igényel, ez van. Most már tudom.
Meg még cserélt nekem mosdócsaptelepet is, nagyon rámfért már az is, úgyhogy most van nekem szép fényes, jól nyitható-zárható csapom, örülök. Hogy mindez a kicsapongás cakumpakk mennyibe fájt nekem, azt borítsa jótékony homály, nem rontunk ünnepet.
Egyébként ezt a szerelőt innen a majdnem-szomszédból régóta ismerem, hívtam már máskor is és mindig nagy megelégedésemre szolgált, ahogy dolgozott és amennyire megbízhatóan akkor jött, úgy jött, ahogy és amikorra megbeszéltük, ez már magában véve is nagy dolog. De ő abban sem szokványos mai szaki, hogy amikor tegnap bejött, az volt az első kérdése, hogy rendben működik-e a gáztűzhely, amit pénteken javított, és kifejezetten örült, amikor mondtam, hogy tökéletes, minden rendben vele. Tudod, mint a jó orvos, aki szívből, őszintén örül, ha a beteg jobban van. Pedig nem az én korosztályomból való, hanem jóval fiatalabb, olyan negyven körüli fickó, de igazi lelkes, jó szakember, akit kora ellenére is nyugodtan lehet jó értelemben vett régivágású mesterembernek titulálni. Főnyeremény az ilyen, és hogy ráadásul csak néhány háznyira lakik tőlem, ez külön ajándék.