2011. március 26., szombat

Kerestem valamit a fortepan.hu oldalon 1940 táján, és egyszer csak belebotlottam ebbe a képbe. Bár a fénykép készítője nyilvánvalóan a két gyereket szánta a kép fő tárgyának, nekem az emlékműn akadt meg a szemem: de ismerős, nem a ligeti hősi emlékmű ez? És az, tényleg az! Sokszor nézegettem már a fortepant, de még egyszer sem találtam a kerülethez köthető fotót, ez az első eset.
Aztán keresgéltem erről az első világháborús hősi emlékműről más régi felvételeket, meg mai korból származókat is és kiderült, hogy ma már az a katona nincs ott, a helyére egy Bajza József idézetet véstek. Jó lenne tudni, mikor alakították át, vajon a mi gyerekkorunkban, vagy később. Egyébként az emlékmű 1938 óta áll Rákosligeten, alkotója pedig Milassin Lajos.

Ilyen volt régen, és ilyen mostanában:



Vajon ki volt 1940-ben az a két gyerek a képen? Tulajdonképpen még ismerhettem is őket felnőtt korukban, semmi sem lehetetlen. Mert mint tudjuk, kicsi a világ.

13 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

Ez a "mélykocsi"! Ilyennel játszottam gyerekkoromban a dunántúli rokonoknál vakáción, fekete volt...
Valószínű, hogy engem is ilyenben tologattak annak idején!

klaribodo írta...

Flora, ez olyan régi szó, hallatlan, hogy emlékszel rá. A nyári változata mi volt? "Sportkocsi"? Vagy csak nyitott babakocsi?

bluemoon írta...

Akkor talán ez is tetszeni fog:
http://www.flickr.com/photos/mrsultan/sets/72157626149118210/with/5525887555/

KapitányG írta...

Vajon van valami köze ennek e Milassin Lajosnak azokhoz a Milassinékhoz, akik a X. utcában laktak?

bluemoon írta...

Kedves Ági, kaptam egy díjat, és szívem szerint adom tovább neked.

http://konyhaikezdetek.blogspot.com/2011/03/levelet-kaptam-lajf.html

Ági írta...

Gabi, nem tudtam, hogy ott laktak, majd írok holnap arról, amennyit kiderítettem (meg amit hozzáképzeltem), aztán majd kiegészíted.

Bluemoon, nagyon köszönöm! Legközelebb holnap (khmm... vagyis ma) este fogok a géphez jutni, akkor teljesítem mindazt, ami ezzel jár. :)

KapitányG írta...

Ezt mondja a gúgli:
"Milassin Lajos MFTR tengerész kapitány
Szül. Budapest 1905.
An. Gyurkovics Mária
Utolsó lakhelye : Rákosliget"
A Hajóregiszterben találtam, az Ungvár nevű, Tisza típusú, folyam-tengeri áruszállító motorhajónál.
Milassin Lajos hajóskapitányról viszonylag sok információt lehet találni, arra viszont nincs utalás, hogy szobrászkodott volna. Vagy csak én nem olvastam e mindent.

KapitányG írta...

Milassinék a X. utca és - azt hiszem - a Bartók Béla utca sarkán laktak, a Fodor Katiék mellett (a másik Fodor-lány keresztneve most nem jut eszembe), szemben az Anci-kozmetikával.
Én Bélát ismertem valamennyire, egy időben egy társaságba jártunk, jó tíz évvel lehetett idősebb nálunk, úgy hallottam, már rég meghalt. Az édesanyjával élt, egy nővére volt valahol külföldön, talán Németországban.

KapitányG írta...

Itt egy még közelebbi fotó:
http://www.agt.bme.hu/varga/foto/vh1/17-3.html

Ági írta...

Gabi, ugyanezt találtam én is, meg még valamit. És beleillik a képbe, hogy az édesanyjával élt, és hogy kb. 10 évvel lehetett idősebb nálunk.

KapitányG írta...

Ági, beírtam a megfejtést a fortepan-megfejtős topikba. Elnézést, de anélkül, hogy hivatkoztam volna rád (vagyis arra, hogy a te megfejtésed), nem tudom, örülnél-e annak, ha ott a blogodra, pláne a nevedre hivatkoznék. Ha úgy gondolod, hogy örülnél, akkor máris pótolom a hivatkozást.
http://www.torzsasztal.hu/Article/showArticle?t=9204653

Ági írta...

Gabi, a blogomra semmiféle utalást nem akarok, de a megfejtést írhattam volna én, névvel rendesen (csak nem tudtam, hogy van ilyen topik).

KapitányG írta...

Jaj, erre nem gondoltam :(
akkor most mit tegyek?