Amikor az előbb kicsúszott a kezemből a kedvenc méhecskés fülespoharam és száz darabra csattant szét a konyhakövön, arra gondoltam, tán mégse kellett volna este tízkor elkezdenem süteményt keverni. Nem mintha a pohárnak bármi köze lett volna a sütéshez, épp csak el akartam tenni a helyére, de ugyebár ha nem kezdek sütögetni, akkor nem lennék a konyhában és a pohár se tört volna el. De most, hogy már ki is sült és itt illatozik a keresztmamámnak gyártott túrós-lekváros süti (szigorúan édesítővel és diabetikus hecsedlilekvárral készítve), most már azt mondom, egye fene a poharat. Holnap viszem Mendére a süteményt, hátha ez meghozza Keresztmama étvágyát.
7 megjegyzés:
Akkor jó étvágyat Keresztmamádnak!
(A hecsedli szót is imádom, hát még a lekvárt:)
Évek óta nem ettem hecsedlilekvárt. :(
Köszönjük, ízlett neki. :)
Egy egyedül élő nyugdíjasnak kijár az a luxus, hogy akkor süt sütit, amikor neki tetszik. Ha hajnalban, akkor hajnalba, ha éjjel akkor éjjel! Ez az egyedül élés nem sok előnye közül az egyik.:)
Azóta nem ettem igazi hecsedlit, mióta a sógornőm édesanyja elment. Próbáltam egyszer üzletit, de az iszonyú volt!
Méhecskés poharunk volt otthon Szegeden. Nem tudom, megvan-e még.
Akimoto, ez nem olyan régifajta pohár, hanem eredetileg méz volt benne, úgy vettem pár évvel ezelőtt kettőt és az egyiken méhecske volt, a másikon meg maci. Fogantyújuk is volt, mint egy-egy kis söröskriglinek. Aztán amikor kiürült belőlük a méz, pohárnak használtam őket, mert olyan gusztusos poharak voltak. A macis még megvan, arra majd jobban vigyázok. :)
Megjegyzés küldése