2011. április 18., hétfő

Reumadoktornéni egy óvatlan pillanatban azt kérdezte: "Na és még itt lakik, vagy eladta már a házat?"
Ahogy mondani szokás, se köpni, se nyelni nem tudtam - egy éve láttuk egymást utoljára, azt se gondoltam, hogy egyáltalán tudja, ki vagyok, meg arra se emlékeztem, hogy ez a téma valaha is szóba került köztünk, de ezek szerint igen. Hitetlenkedő kérdésemre közölte, hogy őneki jó ám az emlékezőtehetsége, és hát ezzel kénytelen voltam egyetérteni. A lábamat ugyan nem gyógyította meg (ja kérem, ahhoz édeskevés a jó emlékezőtehetség!), viszont legalább tudta, ki vagyok, ez is valami.

1 megjegyzés:

Andrea írta...

Reumát, bedagadt lábat, azt hiszem, nehezebb meggyógyítani, mint emlékezni a paciensre.
Én is most voltam ortopédián, P. doki emlékezett rám, és a műtétemre is Kb 4 éve volt, és azóta nem látott), de mikor meglátta az újra bekarmoló lábujjaimat, mondta, hogy ő hajlandó újra műteni, de ugyanez lesz az eredmény: 1 év szenvedés-2 év viszonylagos megkönyebbülés, de utána valószínűleg még sokkal roszabb lesz. Igazán vígasztaló jóslat-ugye?
Arról nem is beszélve, hogy ortopéd cipőt is már csak akkor lehet SZTK-ra íratni, ha mindkét lábaddal van valami baj. Az én esetemben a recepten bal láb erősen deformált, bekarmoló lábujak, jobb láb kalapácsujj-persze az is a balon van.
Szemüveget sem lehet már 6 dioptria alatt Sztk vényre íratni.