Mi is volt 25 éve?

Azon a nyáron ismerkedtem meg az internettel, a munkahelyemen akkor cserélték ki a régi gépeket végre internetre csatlakoztatottakra, mondhatom, óriási élmény volt végre kilátni a világhálóra. Mindjárt az első napokban felfedeztem, hogy be lehet lépni a világ nagy könyvtárainak katalógusaiba, a legelső pedig, ahová bejutottam, a washingtoni kongresszusi könyvtár volt. Ma, amikor azt csinálsz a neten, amit akarsz és lassan a leghihetetlenebb dolgok is elérhetők, elég nevetséges, hogy ez akkor milyen megrendítő érzés volt - különösen, ha belegondolok, hogy mindez nem is olyan rég, csak 25 évvel ezelőtt történt - de ma is pontosan átélhetően emlékszem arra a feldobott hangulatra, amiben a nagy felfedezés után egész nap röpködtem.

És ha már hangulatot említek, nehogy elfeledkezzem az augusztusi 11-i teljes napfogyatkozásról mint 1999 nagy eseményéről. A tévé egyenes körkapcsolásos közvetítést adott a legfrekventáltabb magyarországi városokból, aztán amikor közeledett az igazi esemény, azt már a teraszról figyeltem. De számomra nem is maga az elsötétült napkorong volt a legérdekesebb, azt alig néztem, annyira megdöbbentettek a körülöttem tapasztalt színek és hangok. Pontosabban, a csend, ami beállt, amikor a fogyatkozás elérte csúcspontját, az a sok madár mintegy vezényszóra elhallgatott, a falevelek nem mozdultak a hirtelen beállt szélcsendben és eközben valami soha nem látott sárgás-szürkés fény ömlött el az egész tájon. Nem lehet elfelejteni, ami jó is, mert több ilyet már nem látok - hacsak nem költözöm valami egészen más világtájra, de ez már nem valószínű, úgyhogy nincs más hátra, azt az 1999-ben átélt teljes napfogyatkozást kell jó alaposan az emlékeimbe vésnem.